BLOG

A mai India területén alakult ki több ezer éve a  jóga bölcseleti rendszer, mely vallja: az ember akkor lehet teljesen harmonikus, ha eggyé válik igazi belső lényével, valódi önvalójával.

A jóga útmutatást ad arra, miként hozzuk összhangba külső és belső világunkat: hogyan és mit tanuljunk, miként gondozzuk testünket, hogy éljünk a 21. században egy ősi tudás mai gyakorlásával.

2019 - az őszinteség éve 

Legyél őszinte magadhoz, és vállald be ezt az őszinteséget. Ez a belső béke alapja.
Azt teszek, ami belülről jön, amit nem mások tukmálnak rám, amit nem kényszerből, unszolásra teszek.
Ez nem önzés, ez önmagunk iránti figyelmünk, szeretetünk beteljesítése.

A szokások meghatározzák életünket.
A szokások 95%-a a tudatalattinkban tárolódik el, szóval nem tudjuk igazából mit miért éppen úgy csinálunk, ahogy.
A szokásaink a gyermekkorunkban gyökereznek, leginkább a 6 éves korunkig , a szüleinktől a környezetünktől kapott, elfogadott és elvárt minták alapján.
A szokásaink nem mindegyike boldogít bennünket, de mivel a család, a környezet elvárja - öntudatlanul is teljesítünk minden tudatalattiban " betárolt" szokást.

Ha 2019-ben új és kiegyensúlyozott életre vágysz, akkor már ma figyeld meg magadat, hogy milyen szokásokat követsz, s főként válaszd ketté azokat, amelyek számodra kellemesek és elfogadhatók, és válaszd külön azokat, amelyek követése nehezedre esik, sőt viszolyogsz tőle.

Legyen 2019 a rossz szokásaink felfedezésének éve!
Mi van ha szeretnél megszabadulni olyan gépiesen végrehajtott dolgoktól, amelyeket önszántadból nem tennél meg, nem is esik jól, de teszed, mert szokás.
Vállad fel, hogy mit szeretnél - gyengéden.
Ne menj oda, ahova nem akarsz menni, ne hívj fel telefonon olyanokat, akiket nem akarsz felhívni!
Nem érdemes színlelni olyan játékot, ami nem tartozik hozzád.

Nagyon apró lépésekkel lehet haladni ezen az úton, de lehet....2019 legyen az őszinteségünk éve!

Az én történetem

A szokások, az elvárások, a megfelelések kényszerében éltem évtizedekig. Mindig azt gondoltam, elégedettnek kell lennem: van családom, szerető párom, 3 gyermekem, biztos otthonom, sikeres munkahelyem. Mégis, időről-időre megmagyarázhatatlan nyugtalanság vett rajtam erőt, és mindenféle kellemetlen testi tünetet is okozott.

Eljött az idő, amikor tudni szerettem volna, hogy mi történik ezekben az órákban, napokban velem, mitől szenvedek? Végre felmerült bennem a nagy kérdés: mi az életem, a létezésem értelme ?

Ez a kérdés keresővé tett. A bulvár lapok lelki tanácsai, az ezoterikus , homályos előadások és útmutatások  eredménytelenek maradtak számomra, mígnem egyszer eljutottam a jóga bölcsességéhez.

A létezés filozófiáját meglehetősen nehéz  volt  megérteni, de  egyszer volt egy AHA élményem s onnantól valami kinyílt bennem. Igyekeztem olyan egyszerűen megfogalmazni önmagam számára ezt a bölcsességet, hogy a napi rutinba is beépíthető legyen.

Négy dolgot kellett megértenem és gyakorolnom. Megérteni az életem értelmét, jól gondozni a testemet, megtanulni lélegezni, megtanulni az önmagam megnyugtatását szolgáló relaxációt, és a belső világommal kapcsolatot teremtő meditációt.

A folyamat kezdetben zavaros volt, de néhány év alatt tiszta, világos és egyszerű lett minden. Ez  arra késztetett, hogy mások számára is átadjam tapasztalásaimat. Lassan felhagyok tanult hivatásommal, hogy minden időmet mások tanításának szentelhessem. Szeretnék útmutatást adni a hozzám fordulóknak életük, létezésük értelmének megtalálásában, testi tüneteik kezeléséhez egyszerű módszerek megtanításával.

A jóga az élet könnyűségét adta nekem, s adhatja neked is. Ez a történet az enyém. 

A te történetedet magad írhatod. Segítek elindulni az utadon. 

Őszintén remélem, hogy az első kellemes tapasztaltok után ráébredsz életed könnyűségére, és eddigi félelmeid, hiedelmeid lassan eloszlanak. A tartós belső megelégedettséged lesz  a tanulásod eredménye. Ez az a  boldogság, amit egész eddigi éltedben hajtottál, kerestél, de nem találtad. Pedig ott van. Benned van. 

Szeretnél kapcsolatba lépni velem?